Fesd át az otthonod!

Festék

Sokan vannak úgy, hogy ráunnak a házuk színére, vagy csak valami újdonságra vágynak. Ekkor nem kell teljes felújítást vagy átalakítást betervezni, elég lehet csak a ház falait új színre átfesteni.
Ehhez erre a célra szánt homlokzati festékek alkalmazása szükséges! Az ilyen festék ellenálló, nem tesz benne kárt az eső, a hó, a szél és az UV sugárzás sem. Kifejezetten külső felületekre, homlokzatok színezésére fejlesztették ki.

A megfelelő szín kiválasztása azonban nem egyszerű. Érdemes kint, a szabad ég alatt, nappali fény mellett nézni a színmintákat, ami alapján színt választunk.
Az is jó módszer lehet, hogy ha csak egy kisebb mennyiséget veszünk meg először. Azzal kipróbálhatjuk a színt a falunkon, és ha mégsem tetszene, akkor nem dobtunk ki feleslegesen sok pénzt az ablakon. Egy ház bármikor átfesthető újabb és újabb színre amíg a vakolat minősége megfelelő, így meg van a lehetőségünk, hogy akár többször is változtassunk.
És a ház színe alapján választhatunk azzal harmonizáló festéket, amivel a kerítést, kaput, vagy a melléképületet is lefesthetjük.

Megosztás